2008. október 23., csütörtök

Adorján András – Kocsis L. Mihály: Mi volt 1956?



Mi volt 1956, barátom? Múlt, ami elmúlt?
Egy nép, amely elhullt? Hol volt, hol nem volt… Se élõ, se holt.
Elfelejtetted a Tettet! Amikor a semmibõl sok ember Valamit teremtett.
Sokáig nem is lehetett hallani, hogy mi volt ez a valami.
Hogy Valami volt: s ez a Szabadság. És hogy futott elõle a Gazság!
Pattant a ránk szorított bilincs, amikor utcára lépett a sok Nevenics.
A sokat emlegetett Nép. Aki látta, felejthetetlen a kép:
ahogy ott vonult, ahogy a Veres Csillag az utcára hullt.
Ahogy dõlt a Szobor, s még dõltében is ölt.
Ahogy egy nép ellen fordult a Gyilkos tõre,
s aki addig nem hitte: láthatta, hogy gyilkosa is õ, nem csak õre.
Azt hitted, véget ért a rabság, s hogy elérkezik végre a Szabadság?
És hogy mert szabad vagy, a jövõdet is visszaadják?
A csillag lehullt, a Nap ragyog.
Azt hitted, kis magyar, hogy elnézik neked a Nagyok?!
Nem kértél sokat, csak az életed,
s balgán azt hitted, hogy ellenértéknek beszámítják talán a véredet.
Vér–vár. Vér – vád. Vér – ver. Aléltan elhever.
A puszta föld. Ököl. Szorít, elernyed.
Földedbe bevernek mint jelzõ karót. Élethosszig fizetheted ezt az adót.
Jön a defterdár, s tõle megtudod: néhány szép napért mennyi az ár.
Mi volt az életed? Hiába kérdezed…
Ahogy a helyet nézed népeknek sorában,
légy büszke arra:
ha csak kicsiny kokárda vagy Világnak gomblyukában.

Márai Sándor: MENNYBÕL AZ ANGYAL



Márai Sándor: MENNYBÕL AZ ANGYAL

MENNYBÕL AZ ANGYAL - MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.

Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.

Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.

És elmegy sok ember elõtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta -
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.

Mert Õ sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta -
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.

És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendû népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: "Elég volt."

Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik -
Õk, akik örökségbe kapták -:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?...

Angyal, vidd meg a hírt az égbõl,
Mindig új élet lesz a vérbõl.
Találkoztak õk már néhányszor
- a gyermek, a szamár, a pásztor -
Az álomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is õk vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik -
mennybõl az angyal.

(New York,1956.)